Az elektromos konvektor egy gazdaságos és kényelmes módja a kellemes meleg megteremtésének. Választható kiegészítő és elsődleges fűtési eszközként is. Azt azonban, hogy pontosan milyen teljesítményű terméket éri meg végül megvásárolni, célszerű néhány szempont alapján mérlegelni – ebben segítünk most.

Hogyan működnek az elektromos konvektorok?

Működési elvük szerint az elektromos konvektorok hőáramlást hoznak létre ventilátor közreműködése nélkül is, ez a konvekciónak nevezett folyamat. A konvektor tehát lényegében meleg levegőt fúj ki a térbe, megmozgatva annak levegőjét, majd a meleg levegő ezt követően felfelé kezd áramolni.

Milyen célból szeretnél elektromos konvektort vásárolni?

Elsődleges és kiegészítő fűtési módként is lehetséges ezt a megoldást választani. Az elektromos konvektor egyébként nyaralókban, irodákban számított igazán népszerűnek fő fűtési lehetőségként korábban, hiszen bekerülési költsége nagyon alacsony, és akár egy nap alatt kiépíthető vele a fűtési rendszer. Mára azonban hála a komolyan szigetelt új épületeknek, egyre gyakrabban választják fő fűtésnek is. Napelemekhez csatlakoztatva lehet a legegyszerűbb és költséghatékonyabb módja épületünk kifűtésére.

 Amennyiben az ingatlan minden pontját elektromos konvektorral kívánod kifűteni, érdemes helyiségenként vizsgálni a szükséges teljesítményt.

A helyiség szerinti teljesítményvizsgálat alapját három fontos információ képezi:

  1.        Az adott helyiség mérete > a kisebb alapterület értelemszerűen kisebb teljesítményű fűtőeszközt igényel,
  2.        Az adott helyiség hőszigetelése > a jobb minőségű szigeteléshez szintén elegendő az alacsonyabb teljesítmény,
  3.        Hőmérséklet-igény > minél melegebbre szeretnéd fűteni a helyiséget, annál nagyobb teljesítményű konvektorra lesz szükség.
  4.        Egyéb tényező, amit fontos figyelembe venni, a helyiség belmagassága à Mivel az elektromos konvektor működési elve szerint felfelé száll a levegő, a teljesítményigényen ez a tényező is módosít.

Erre figyelj! Elektromos fűtés esetén kiemelten fontos a megfelelő szigetelés, hiszen így tartósan alacsonyan tartható a fogyasztási költség. Extra tipp: ha az elektromos fűtőeszköz kiválasztásával mindenképpen biztosra akarsz menni, végeztess energetikai felmérést a befűteni kívánt ingatlanban/helyiségben!

A weboldalunkon található termékválasztó kalkulátor segít, hogy célzottan olyan konvektort vásárolhass meg, ami az általad megadott paramétereknek tökéletesen megfelel! Csak beütöd a helyiségről kért adatokat, rákattintasz a „keresés” gombra, és már válogathatsz is a számodra javasolt termékek között!

Fali, álló és design elektromos konvektorok is rendelkezésedre állnak megfizethető árakon.

> Tovább a nézelődéshez és vásárláshoz

> Tovább a kalkulátorhoz